10 nap van hátra szlovákiai parlamenti választásokig, ami kiváló alkalom egy kis kampánykavalkádra. Imádott politikusaink újra minden ágyút bevetettek, kijátszottak minden adut, még olyat is,ami nem volt a kezükben. Minden sarkon egy-egy jelenlegi, vagy leendő honatya mosolyog ránk, és ígér fűt (az SaS esetében szó szerint), fát, szabadságot, jólétet és amit csak a nyomdafesték elbír. Pozsonyban aki behajt egy körforgalomba, egy kör alatt végig is nézheti a teljes listát, és mire kikerül a körforgalomból, már meg is szédült az ígéretek rengetegétől.
Az elkövetkező napokban kivesézésre kerülnek az egyes pártok érdekesebb kampányhúzásai, az ország alfájától és omegájától, azaz a szent és sérthetetlen kormánykoalíciótól a ki a fene az a Kapurkáig.
Irány a szociális demokrácia! De merre?
Kezdjük például Szlovákia aktuális vezérbikájával és annak pártjával, amellyel bevette a szociális demokrácia IRÁNY-át, és mint polgáraink hű és bősz vezére, saját külön posztot kap. Az egyik plakátjukon például arról biztosítják a nagyérdeműt, hogy ők jelentik a biztonságot a nehéz időkben. És a plakáton mosolygó 4 szimpatikus fiatalemberből 3 pont a nehéz idők okozói közé tartozik (a negyedik csak azért nem, mert neki épp nem sok hatalma van), szóval ez most vagy úgy van, hogy végül maffiás stílusú védelmi pénzt is fognak kérni a szolgáltatásért, vagy nagy baj van, és tényleg kellene valaki, aki tőlük is megvéd minket. Ugyanők ígérnek autópályát, olcsóbb gyógyszereket és védelmet a további plakátjaikon, amelyekről nemrég kaptam mailben egy érdekes átdolgozást, amit most meg is osztanék veletek. (zárójelben az eredeti szöveg/az alkotó apró kiegészítései utáni változat- a külhoniak kedvéért...)
(Az emberekért és Szlovákiáért/ A kiválasztott embereinkért adóságokba taszítjuk Szlovákiát)
(Autópályát Kassára/ Semmi sem kerül majd önöknek többe, mint az autópálya Kassára)
(Tizenharmadik nyugdíj/ Tizenharmadik nyugdíj, a következő lépés Görögország felé)
(Megvédjük önöket/ Megvédjük önöket a szívrohamtól... Nem hozzuk nyilvánosságra, mit csinálunk az önök pénzével)
(Biztosíték a nehéz időkben is/ A korrupció és a túlfizetett pályázatok biztosítéka a nehéz időkben is.Az emberekért és Szlovákiáért)
(Stabil energiaárak/ A gyerekeket a gólya hozza, az ajándékot a Jézuska és mi biztosítjuk önöket a stabil energiaárakról)
(Olcsóbb gyógyszerek/ Ha megnyerjük a választásokat, már az olcsóbb gyógyszerek sem segítenek magukon)
Ezzel kezdődött, de ahogy telt-múlt az idő, előhúzták ők is a gépágyút, és pár napja már az előttük működő kormány mocskolásával próbálkoznak. Az új plakátokon a Dzurinda kormány szemére hányják, hogy eladták az országot, felvitték az árakat, sőt, még a Magyar Koalíció Pártjának is hatalmat adtak. A felirat alatt pedig elutasítják az SDKÚ-KDH-MKP koalíciót, bár nem kicsi a valószínűsége, hogy pár héten belül a háromból egy a szövetségesükké válik. Nemsokára pedig talán róluk is hasonlókat ír majd valaki...
Ha csak ez alapján ítélnénk meg őket, azt gondolhatnánk, hogy teljesen hidegen hagyja ezt a pártot a fiatalok helyzete, a lakásteremtés vagy akármilyen újítás. Vagy nem csak látszólag van ez így? Az biztos, hogy bár Fico bácsi, a nemzet atyja, vezére, géniusza, megváltója és az Úr után számunkra a második legnagyobb hatalom mindenre és mindenkire odafigyel az ő kis birodalmában, elsősorban az idősek és munkanélküliek, meg úgy általában a társadalom alacsonyabb rétegeinek a problémái aggasztják a pici szívét, amit teljesen biztosan nem azért csinál, mert pont ez a réteg a legnépesebb kis országunkban. Abból a mosolygós arcból legalábbis nem ezt olvasom ki.
Meg persze jött az a bizonyos kettős állampolgárság dolog, amivel olyan lapot kaptak a kezükre, amivel meglett a royal flush Rojál Flöss, és teli torokból lehetett hazát védeni, nemzeti önérzetet építeni meg ami számukra mindennél ezerszer fontosabb, százalékokat feltornázni. Erre bőven volt idő, de a párt finanszírozása, a görög kölcsön és egyéb fontos kérdések csak a választások után kerülnek terítékre, amikor az új leosztás után mindenki tiszta lapokkal indul.
U.i.: Kicsit mellékes, de mindenkinek ajánlom... Amikor felnéztem a párt honlapjára, megakadt a szemem egy "nevessenek" (zasmejte sa) című programponton, és nem vitt rá a lélek, hogy ne kattintsak rá. Ami pedig a szemem elé tárult, az egyrészt kicsit sokkolt, másrészt valóban kacagtató, de nem úgy,ahogy a szerző szerette volna. Mindenkinek ajánlom az itt található ellenzék- és újságíróellenes karikatúrákat. Csak hogy lássátok, milyen az, ha valakinek már tényleg semmi ötlete nincs, a választóinak pedig nem létkérdés az inteligens politika...