Bár ez már inkább célszalag. Holnap jön az égszakadás, földindulás és ami ezeknél sokkal fontosabb, a szlovákiai parlamenti választások. Minthogy csodás országunkban nem létezik kampánycsend, vígan kínálom fel a kampányfigyelő sorozat utolsó részét a nemes és nemzetes olvasónak.
Nemegy újszülött szeretne parlamentbe jut ni, ahogy az máskor is szokás. A legtöbbjök persze esélytelen, legalábbis jelenleg, viszont vannak rögtön robbant, kvázi tinisztárok, akik máris komoly támogatottságra tettek szert, sőt, meghatározó szerepük lehet vasárnaptól a fotelosztásban. A teljesség igénye nélkül futok végig rajtuk, minthogy nem szeretnék olyanokkal foglalkozni, akik holmi papírfacnikon reklámozták magukat, és a szavazórétegük a képviselőik családi köréből áll, minthogy ebben nem sok érdekesség, és még kevesebb poén van.
Európai Úniót szlovákiának!
Vannak viszont igazi ínyenc falatok, mint például a két EURÓPAI párt. Bizony van nekünk immár EÚ érdekeltésgű pártunk. A közös európa értékei, szabályai, stílusa, meg persze egy halom pusztába plakátolt szó. Aki esetleg nem mélyült bele annyira a kampányba, mint én, és esetleg nem tudná, kikről van szó, annak üzenem, hogy bizony a Nemzetek Európájáért Szövetség (Aliancia Za Európu Národov-AZEN) és a az Eudópai demokratikus párt (Európska Demokratická Strana-EDS-akkor miért szlovákiában?), utóbbinak még a címere/jele/zászlaja is EÚ-s. Az AZEN nem sok vizet zavar, éppcsak létezik, az EDS pedig tett egy nagy kijelentést: egyszerűen máshogy! Viszont pontosan ennyi derül ki róluk, sőt... Nagy érdeklődéssel kapcsoltam be az egyik szlovák kereskedelmi csatorna (mintha ez valami hivatalos dolog lenne,és nem írhatnám le,hogy a Markíza) vitaműsorát, amiben pont ez a két párt, valamint a romákat képvieselni vágyó párt és a munkáspárt vett részt. Reméltem, hogy végre kiderül, kicsoda-micsoda ez a két jelenség, de nem derült ki, minthogy az egész műsor a romák helyzetéről szólt, és mindenki próbálta nyalni az adott népcsoport azon bizonyos fertályát, hogy esetleg választókat csábítson magához. Kivéve persze a munkáspárt elnökjelöltjét, Ján Luptákot, aki majdnem ölre ment a roma párt elnökével. Közelebbit erről a kettőről így én sem tudok mondani, de biztosak lehetünk benne, hogy legalábba az egyik mindent máshogy tenne! Mellesleg pedig az EDS elnökjelöltje olasz...
Zunijó
Martináková néninek elege lett abból, hogy a szabad fórummal nem tud bejutni a parlamentbe, sőt, semmilyen politikai pozícióba, ezért úgy döntött, hogy idén egy másik párttal nem jut be a parlamentbe. Létrejött a Zunijó helyett az Únió (Únia), amely több pártot forrasztott egybe. Nem kis energiát és főleg pénzt áldoztak rá, hogy ne kerüljenek be az országházba, viszont naponta találkozhattunk a párt tagjaival, ahogy a felhős kreppapír előtt a végtelenbe bámulva jelentik ki, hogy ingyen internetet és reeeeeeeeeeengeteg munkahelyet, valamint ezredik nyugdíjat is adnak majd. Ebben semmi új és különleges nem lett volna, ha nem dobják be az antikampányt is. Egész konkrétan a "leveles" plakátjaikról beszélek, amelyeken például Slota őfelségét szólítják fel, hogy ha igazi nemzeti önérzetre kíváncsi, hívja fel a plakáton látható számot. Az SaS elnökét, Richard Tesó Sulíkot a kis emberek gondjairól, Dzurinda bácsit pedig a saját botrányairól informálnák. Istenemre mondom, nem egyszer bizsergett az ujjam, hogy kitárcsázzam az adott számot, de valahogy nem vitt rá a választói lélek, viszont ha valaki volt olyan bátor, könyörögve kérem, ossza meg velem a tapasztalatát, mert megöl a kíváncsiság.
A BalJobb
Bizony lett ilyen egészséges keverékünk is nekünk. A Demokratikus baloldal pártja (Strana Demokratickej Ľavice-SDL) szintén nagy erőkkel vetette magát bele a kampányba, ami nem csoda, minthogy erős hátszelük van. Rengeteg cég, ismerős és egyéb várja, hogy a parlament ablakain lapáttal dobálják ki az eurókat a védenceik, akik valahogy mégis baloldalinak akarnak látszani. Valahol vicces. A pártelnök minden nyilatkozatából látszik, hogy maga sem tudja, mit akar, mit csinál (29 éves, eddig csak pénzügyekkel foglalkozott). Végül még az árvízből is kampányt csináltak (A plakáton a házat épp elmossa a víz, a felirat szerint pedig ha szlovákia nem lesz,politikusok sem kellenek majd), sőt, szavazatok vásárlásával is gyanúsították őket. Vasárnap valószínűleg a futottak még kategóriában foglalnak majd helyet, csakúgy, mint a Kommunista párt és az Új Demokrácia (Nová Demokracia).
Kivirágzott a liberalizmus
Méghozzá 20 évvel a módszerváltás után! Ennyit kellett várni arra, ami más helyen annyira hétköznapi. Igen, lett nekünk is egy valóban beszámítható liberális pártunk. Az SaS nemcsakhogy újonc, máris a nagykutyákkal játszik a politikában. Igen, ők azok a marihónaljával és a melegek házasságával. Meg persze a spermások. Meg persze ők azok, akik talán a legkeményebben támadták a kampány során a Smer-t és a miniszterelnököt. Richard Superman Sulík valóban hősként robbant be, és nem kicsi az esélye,hogy akár kormánytényezővé is válhat az elkövetkezendő hetekben. Egy dologra térnék csak rá, megkerülve a legújabb plakátjuk Uncle Sam vonatkozását: azon a bizonyos superman plakáton a pártelnök egy csapat spermium között tör előre...namármost...akkor honnan is jött ő elő? A helyes megoldásokat kérem tartsa meg mindenki magának.
A hídember
A végére pedig a hab... Bugárnak elege lett Csákyból és lement hídba, vitte viszont magával a szavazótábor nem csekély részét is. Csákynak pont ez fáj annyira, hogy még az egri csillagokat is lehozta az égről, csak rá szavazzon minden igaz magyar. Mondja legalábbis ő, mert a híd szavazói szerinte árulók, a nemzet szégyene, meg főleg miattuk nem lehet majd ő a nagy úr a választások után. A híd viszont máris parlamentesélyes párttá vált, sőt, a napokban a kormányba kerülés lehetősége is rajzolódik. Mindez azért, mert Bugár! Azaz szlovákul Lebo Chrobák! Bizony a mi Bélánk sokak szemében még mindig a leginteligensebb politikus az országban, és a jelenlegi kevert társaságában még talán pár szlovák szavazatot is begyűjthet. Már majdnem mindenhol csak az ő narancssárga plakátjaikat láthattuk, amelyeken délnek ígértek autópályát, meg bírósági épületek takarítását és békét meg nyugalmat egyetértéssel fűszerezve. Mert a híd összeköt...
Viszont Szlovákia idén megtalálta a történelem talán egyetlen igazán őszinte politikusát, a Kapurka Pál Vidám politikai párt elnökét (olyan viccesek néha ezek a hasból vett név-fordítások...), Vass Palit, aki nemes egyszerűséggel bemutat minden politikusnak. Az ő pártja a nem-választókra alapoz, ami szlovákia egyik legangyobb választórétege. A parlamenben nem nagyon lesznek ott, de mindenképp színt vittek a kampányba (nagyonagyon ajánlom a párt honlapját, főleg a kezdő videót...a honlap), ahogy a rengeteg kormányellenes karikatúra, gúnykép, és persze az utca átragasztó, átfirkáló, feliratozó művészei és humoristái.
Szép volt, de véget ért. Holnap élesbe fordulnak a dolgok, és én is szeretnék mindenkit felszólítani, hogy menjen, voksoljon, keretezzen, és hallassa a hangját. Aki esetleg még most is tanácstalan, annak adok némi segítséget, végezetül pedig az egyik örökzöld South Park epizód egyik jelenetének hangfelvételével szeretném növelni a választói kedvet. Hétfőig pedig kampánycsendet tartok, akkor reagálnék majd a hivatalos eredményekre... Addigis hasznos voksolást a maroknyi,de annál hűbb olvasómnak!