Nein, ich nur gastarbeiter, mondhatná újdonsült hadügyminiszterünk,aki megmukkani is csak mutatóba tud angolul, ezért is kapta azt a feltételt a posztja betöltésére, hogy rövid időn belül meg kell tanulnia angolul. A miniszter úr, aki eddig a Tesconál töltött szolgálatot, és mindössze az édesapja volt bármi kapcsolatban is a katonasággal tehát kénytelen lesz beülni az iskolapadba és rövid időn egy megeresztett Hávdujudúval köszönteni főnökasszonyát, ha kedves neki a bársonyszék.
Fent említett főnökasszony a héten kanosszát járt brüsszelben, de vagy az van, hogy ő sem tud jól angolul, vagy csak szimplán süket fülekre talált, mert nem sikerült kikönyörögnie, hogy nehogy már be kelljen dobnunk a lóvét a közösbe, merthogy a Zunijó kijelentette, hogy ha már Fico mester megígérte, szépen tessék megenni az ő mocskát. Tegnap pedig a parlament megszavazta, hogy szépen le is nyeljük. Merthogy az euró-mentőcsomagba bedobjuk a magunk részét gond nélkül, a görög kölcsönt is kiadjuk, de a miniszterelnökasszony szeretne azért valami garanciát is látni rá, hogy egyszer visszakapjuk meg hogy a görögök megtérnek. Hát Zeusz tartsa meg jó szokását, hogy vigyáz az ország pénzére!
Ezek mellett a héten cseh testvéreinkkel tárgyalt ős is, és a külügyminiszter úr is, aki bizony Dzurinda bácsi. Sőt, I. Orbánházi (leendő Szent) Viktornál is kapott audienciát és nemsokára rátérnek a kettős állampolgárságra is.
Nem unatkozik az egészségügyminiszter sem, aki máris megváltani készül a szlovák egészségügyet. Azzal például, hogy újfent privatizálná a kórházakat, pontosabban részvénytársaságokká gyúrná át őket. Mindenki vehetne magának egy darabka tüdőgondozót, pár négyzetméter szülészetet és egy csipetnyi plasztikai sebészetet. Aztán meg ha már privát-izélnek a kórházak, egyenesbe tenné a szolgáltatásaik árát is. Merthogy egy-egy központi kórház gyakran megtolja kicsit a szolgáltatásai árát, és így drágábbak, mint a kisebb vidéki kórházak. Na ez a jövőben nem lenne, és mind egyformán lenne egyszerűen drága.
A legcsodálatosabb jelenet mégis a kultúrális minisztérium talaján zajlott le. A távozó Marek Maďarič miniszter úr még megrengette az öklét afelé a bizonyos vidéki színtársulat felé, amelyik volt olyan elvetemült, és a magyar nyelvű műsorára meghívó szórólapon csak egy oldalnyit szánt a szlovák ismertetőnek és nem fizetett meg egy műfordítót, hogy a magyar részben található részletet lefordítsa. Ezeknek kellene a villamosszék, nem a gyilkosoknak, gondolhatja magában a haza és a szlovák nyelv bősz védelmezője kilépve a minisztérium kapuján. Utolsó miniszteri cselekedete az volt, hogy figyelmeztetést küldött a társulatnak, és megfenyegette őket, hogy ezért még számolni fog velük a minisztérium. Az újdönsült miniszter pedig ahogy belépett, máris kijelentette, hogy semmi ilyen nem lesz.
A végére a legfontosabb...
Rytmus, ha egyáltalán így írják a híres roma gettóból felemelkedett fekete szabadszájú rapper nevét, na szóval Ő filmet forgat. Önmagáról. Elmondja majd benne, hogy is élte túl 2Pacot, akivel együtt golyóztak a grundon és hogy búcsúzott el utoljára Cooliótól, mikor Szlovákiára költözött, hogy nálunk terjessze az igét. Amit leginkább szeretnék, az az, hogy 3 dimenziós legyen a film, és egy-egy köpet, amit ezek a művészek ugyebár gyakran eresztenek el, azt az érzést keltse, mintha felém száguldana és arcon csapna. Ez a rengeteg rajongónak biztos hatalmas élmény lenne, és még ha csak virtuális is, biztosra veszem, hogy hónapokig nem mosakodnának a megtiszteltetés után.
Nemsokára jelentkezem a Fico trilógia: Egy kis ország nagy Führere, Áskálódás a háttérből és a már plágiumot súroló Birodalom visszavág és a Slota dráma: Dont cry for me Slovakia! filmbemutatóinak értékeléseivel. A Mečiar féle Bukás átdolgozást felállva tapsolta meg a közönség.
Még egy apróság...Aki esetleg nem követné figyelemmel a magyar rádió rádikabaréját, vagy Bödőcs Tibort személyesen, annak se maradjon ki a magyar humorista kiváló poénja, ami majdnem pont a mai hírekhez passzol is. Arról van szó, hogy a hétvégi pozsonyi lóderbin indul a magyar csodapaci, Overdose is, aki már ezer éve nem vesztett futamot. Erre mondta az immár Karinthy gyűrűs Bödőcs Tibor, hogy ha Overdoset fehérre festenék, Orbán Viktor be is vonulna rajta Pozsonyba. A lopott poénért ezer köszönet Bödőcs Tibornak és a rádiómnak!
Görögsegélymentes hétvégét kívánok!
Aztán ki ne hagyjátok az új Tvájlájtot! Go Edvard!